RSS: Tartalom | Hozzászólások | Email

A Jamie Oliver-hatás

4 comments

Jamie OliverIgazából sokáig nem érdekelt főzés és semmi a gasztronómiából. Köszönhető talán ez annak is ilyen téren el voltam kényeztetve, hisz egyszem gyerekként mindig azt a kaját kaptam, amit szerettem volna. Valamikor középiskolás évim vége felé azonban feltűnt egy fiatal, angol szakács, akit Jamie Olivernek hívnak és olyan élvezettel kezdett el mesélni a főzésről és a gasztronómiáról, ami azon kívül, hogy a tévé képernyője elég szögezett még a fakanalat is a kezembe vetette velem.

(Nagyon fontos kiemelnem, hogy egy barátom – Gergő – is nagy hatással volt rám, akivel azóta közösen készítjük a Bor és Vad gasztronómiai portált!)

Jamie Oliver pimasz, szókimondó, folyton álmos tekintetű angol séf, aki megmutatta a világnak, hogy főzni lehet élvezettel is, nem csak a besavanyodott háziasszonyok módjára. Természetesen nem nevezném őt úttörőnek, hiszen nagyon sok másik remek szakács mutatta meg magát a világnak, pl Nigella Lawson, aki erős befolyást gyakorolt pl Stahl Juditra.

De visszatérve Jamiere:

A tőlem kicsivel több mint 4 évvel idősebb szakács 16 évesen elvégzett egy Westminster Catering College nevű szakácsiskolát, majd pár éven keresztül híres szakácsok mellett dolgozott és tanult. Először 1996-ban szerepelt egy dokumentum műsorban, ahonnan egyenes út vezetett a saját műsorának elkészítéséig. A Pucér szakács (Naked Chef) című produkció az ételek egyszerűségére, azok könnyen elkészíthetőségére utalnak. Azóta elég hosszú utat járt be, számos televíziós műsor (Pucér szakács, Olasz meló, Jamie menzája, Jamie vidéki konyhája, Folytassa, Jamie nélkül!, stb) mellett több könyve is megjelent, amik közül már jó párat Magyarországon is lehet kapni.

Jamie OliverSikeressége mellett, hogy sikeres, sikerült szimpatikusnak is maradnia. Az általa készített legújabb műsorban – Jamie vidéki konyhája – a saját biogazdaságában nevelt zöldségek felhasználásával főz és bemutatja milyen egyszerűen lehet ízletes, saját nevelésű zöldsége az embernek egy pici idő ráfordításával.

Ezen túl olyan termékekhez is nevét adta, amik igazán könnyűvé és egyszerűvé tesznek bizonyos folyamatokat a konyhába. Na, azért nem érdemes túlmisztifikálni, de tény, hogy a gránitmozsár, amit használ nem csak nehéz, hanem jó is és így van ez a többi termékkel is (fűszer-shaker, zománcozott edények).

A Jamie-hatás pedig nem áll másból szerintem, mint hogy merjünk hozzányúlni a fakanálhoz és ízletesen elkészített finom ételeket enni. Ezért kedvelem és ezért is remélem, hogy visszajelöl a Facebookon. ;)

Kapcsolódó bejegyzések:


  1. Teljesen igazat adok neked! Jamie mutatta meg nekem a műsorain keresztül, hogy a főzés egy “életérzés”! Örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül! xD

  2. Sokan vannak még így, szerintem. Pont ezért jó, hogy vannak olyan fiatal, dinamikus szakácsok, mint Jamie és vannak olyan műsorok, mint az övéi!

    Szerencsére ma már nem abból kell kiindulni, hogy Lázár mit ökörködik főzés címén a tévében!

  3. Heló!
    Lehet véletlen keveredtem ide.Egy lifestream terméket kerestem.
    Érdekes dolgokat találtam.Lehet semmi közöd hozzá???
    Szia Anikó!

  4. Szia Anikó!

    Teljesen biztos, hogy jól tippelsz! Azt sem sejtem miről beszélhetsz! (A “lifestream” szó csak a blogom egyik menüjében szerepel, mint egy olyan alkalmazás, ami a netes tevékenységemet logolja/rögzíti.)

    Selion

Írd meg a véleményed!