RSS: Tartalom | Hozzászólások | Email

Kellemes egyhét

0 comments

Az elmúlt egy hétre semmi panaszom nem lehet:

Múlt hét szerdán Vivivel elmentünk Telkibányára (Gönc mellett, csodaszép hely a Zemplénben), hogy anyáinknak szedjünk egy kis barackot. Amelett, hogy persze besegítettünk picit Gergő barátunknak a rengeteg barack földről való felszedésében (de jó pálinka lesz ám abból) még jókat is kajáltunk, mert a friss (nem is olyan friss) házas Ilu és Peti is ott volt és “brazil gépsor” módjára besegítettek ők is. Na, meg Cigi is, aki egyébként Laci és Kutya – mármint Gergő – cimborája az egyetemi időkből.

Aztán, ahogy annak lennie kellett, a hétvégén egy újabb és sajnos talán az utolsó bükkszentkereszti bulizásunk volt Kosziéknál. Valószínüleg el fogják adni a nyaralót, mindannyiunk nagy bánatára. (Ott csókoltam meg először Vivit.)
Ez a buli is remekül sikerült, bár a szombat reggel rácsodálkozása a halszagú és zöld (“elesett a szarvas, és beletört a fű”) húsra kissé lelombozott, de szerencsés módon Fuxy szülei kisegítettek minket és nem volt gond az estebéddel. Oda aztán tényleg jó sok barát összejött. Volt eszem-iszom, dínom-dánom. Én igazából sajnálom, hogy csak szombat estig maradtunk, de már mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy nem volt értelme a maradásnak.

Szerencsére ezek után már a pihenésé lett volna a terep, ha nem 40 °C körül van kint az idő, de a jó hűvös szobába aztért ez ki lehet bírni. Kedden viszont volt a céggel (ING) egy vacsoránk, ahová meghívtam Andit és Koszit is, mert az új (egyedülálló, stb-stb) Perspektíva termékünket promotáltuk. A vacsi jól sikerült: finom a kaja a vigadóban, de azért az előadás lehetett volna jobb is.

Sajna az elmúlt pár napot azért beárnyékolja (haha, de jó is lenne egy kis árnyék), hogy hétfőn dél körül, mikor mentem a céghez kibicsaklott a bokám. “Kicsit” bedagadt és azóta is elég kellemetlen, mikor lépek, de úgy vettem észre, már lohad le a dagadás és ennek talán a kapott – és azóta vásárolt – fekete nadálytő kenőcsömnek is van némi köze.


Selion Jazz Band

2 comments

Selion Jazz Band

Selion, Alphamstone Rd, Lamarsh, Bures, Suffolk CO8 5ES
Tel: 01787 227929

selion_jazz_band_kicsi.png

Teljesen meg vagyok hatva, hogy egy Londontól északkeletre található Jazz banda ezt a nevet viseli. Aki tud, szerezzen nekem tőlük valami zenét! Hálás lennék érte!

Link.


Harry Potter és a Göncöl szekér

0 comments

Bizony, a pocséknak tűnő idő ellenére is úgy néz ki, hogy a ma éjjel (00:01) kezdődő Harry Potter és a Főnix rendje premier előtti vetítését ki fogom most hagyni és helyette Göncre/Telkibányára megyek, hogy szedjek egy kis barackot.

Igazából a filmet már eléggé vártam ahhoz, hogy komoly fejtörést okozzon a döntés: barack-szedéses bulizgatás vagy varázslós-felnövős-mozi?

A végső döntést szerencsére nem nekem kellett meghoznom, de csütörtökön így is el fogok tudni menni majd az ifjú mágustanoncok következő kalandjára, aki akar, még csatlakozhat!

Addig is, kárpótlásul nekem és nektek is egy kis ínyencség:

hp_5_1.jpg

hp_5_2.jpg

hp_5_3.jpg

hp_5_4.jpg

hp_5_6.jpg

hp_5_5.jpg


Hétfő esti láz

1 comment

Kedves Pajtások!

Gyüljünk össze hétfőn 19.00h-kor a miskolci Színvapark második emeletén. Azért, hogy lássuk egymást és hogy megbeszéljünk pár programot, amit közösen is tudnánk szerzevni. (Lesz bizony strandolás, kirándulás Martonyiba, grill-party és mindenféle önfeledt mulatság!)

Várunk szeretettel!


Ilu és Peti esküvője

1 comment

Gratulálok!


Gratulálok, Mérnök Úr!

0 comments

A cím sokat sejtet, de azért itt is szeretnék gratulálni Fuxy barátomnak, aki a mai napon sikeres államvizsgát tett és ezentúl a fenti megszólításra is jogosult!

Gratulálok!


Annyi minden volt…

0 comments

… az elmúlt három-négy hét eseményei között, hogy igazából talán ez is vette el a bátorságom, hogy elkezdjem leírni az élményeimet.

Először is, május végén (tudom-tudom, mindjárt július) voltunk egy borvacsorán a bodrogkisfaludi Hudácskó-pincében. Erről hamarosan bővebben is írok, mert igazán felemelő élmény volt.

Aztán az immár sokadik negyedik Miskolci Nemzetközi Operafesztivál programjai mellett (igazából csak a szabadtéri/ingyenes programokat látogattuk) elmúlt hétvégén Peti barátom legénybúcsúját tartottuk egy festői környezetben lévő kolostorromnál (Martonyi), amelyről képek ugyancsak hamarosan lesznek.

A jövő héten (de már most is azért) erőteljesen memorizálnom kell a hétvégi esküvő vőfély-verseit, mert hát, ahogy régebben írtam elvállaltam ezt a megtisztelő feladatot.


28.

0 comments

Egy nappal sem több, sem kevesebb.

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat!


Emma Watson és a Google

0 comments

Azért nem semmi ez az internet!

Azon kívül, hogy mindenféle dologról lehet találni egy rakás információt akarva-akaratlanul találkozok olyan dolgokkal, amelyek igazán meglepnek! Olyan kérdésekre kíváncsiak az emberek, amire nem is mertem volna gondolni. Többek között arra is (az oldalam statisztikájában találtam rá), hogy vajon hány cm magas Emma Watson?
Vagy, hogy mi is az a “homéroszi családfa”?

Nos, kedves kíváncsi olvasóm! Emma Watson 5’55″ láb, vagyis 1.65 cm magas, de szerintem még ő növésben van.

Sajnos a homéroszi családfával nem boldogultam, de ha kicsit konkrétabb lett volna a keresési feltétel, bizos tudnék segíteni. :)


Plugin karnevál I. (WordPress pluginek)

0 comments

Plugin karneválKobak blogján olvastam egy nagyon jó kezdeményezésről, amelynek a lényege, hogy valaki feldob egy témát és az olvasók a blogjaikban megválaszolják az ott feltett kérdést. A határidő lejárta után az eredeti kérdés kitalálója pedig összesíti a válaszokat, ír egy visszacsatolást.

 

Az első ilyen kérdés, hogy ki-milyen pluginokat használ a WordPress motorja alatt, amivel megkönnyíti a bloggal való munkát.

Következzen akkor az én ilyen listám:

(tovább…)


« Previous Entries Next Entries »