RSS: Tartalom | Hozzászólások | Email

Fekete csütörtök – ami tegnap kimaradt

3 comments

Vagyis fizetni a warezért

Az egész warez-história arról szól, hogy léteznek olyan csoportok, akik Che Guevara bőrébe bújva  élharcosaivá váltak a fizetős szoftverek mindenki által hozzáférhetővé tételének. Magyarosan: feltörik a fizetős szoftvereket és mindenki által elérhetővé (letölthetővé) teszik.

Fizetős warez

Sokan mégis úgy érzik, hogy azokból,  akik nem elég tájékozottak, nem követik az internetes technológiákat, extra bevételekhez juthatnak azzal, hogy ezeket az egyébként ingyenesen megszerezhető tartalmakat különböző fizetős helyeken teszik közzé, pl sms-regisztrációval, fizetéssel az ftp-t szólgáltatónak, amiért egy időre (x naptól, akár x hétig tartó “előfizetésekkel”) hozzáférést biztosítanak a jogvédett, de “feltört” tartalomra.

Az esetek legnagyobb százalékában a feltört programok ugyanolyan funkciókat képesek  ellátni, mint az eredeti. Az igazi különbség az, hogy a végfelhasználónak nem kell a licence-díjakat megfizetnie, ezáltal rengeteget spórolhat. Főleg itthon okoz még gondot egy átlagos család számára, hogy olyan – a hétköznapi munkához szinte elengedhetetlen – szoftvereket vásároljon meg, mint a Nagy Óriás (MS) programai.

Szerencsére már azért azt is elmondhatjuk, hogy nagyon sok olyan csoport létezik, amelyik az ingyenesen letölthető szoftverek feljesztésével foglalkozik és szinte minden fontos programnak már létezik ingyenesen, szabadon letölthető alternatívája. Ilyen cégek/alapítványok a következők: Mozilla Foundation (http://www.mozilla.org/), amely olyan népszerű programokat adott a köznek, mint pl a Firefox böngésző vagy a Thunderbird levelező kliens, melyek amelett, hogy ingyenesek tökéletesen kiváltják a MS hasonló programait (Internet Exploler, Outlook Express). Szerencsére azok a szervezetek sem hiányoznak a palettáról, amellyek ezek honosítását tűzték ki zászlajukra és olyan nagyon jól használható programok magyar  nyelvű verzióját tették elérhetővé (a fentiek mellett), mint pl az OpenOffice, ami a Microsoft Office mintjára készült irodai szoftvercsomag.

Konklúzió 

Warezért fizetni butaság. Szerencsére a fent említett cégeken kívül már rengeteg olyan szervezet, csoport létezik, amelyik a szabad szoftvert fejlesz és a veszélye is jóval nagyobb annak, hogy az átlagos felhasználó úgy találkozik a hatósággal, ahogy senki sem akar (értsd: házkutatás alkalmával).

Leginkább természetesen azok vannak kitéve ennek a veszélynek, akik olyan olyan szervereket üzemeltetnek, amelyek warez tartalmakat szolgáltatnak, s mi több, pénzt várnak ellenszolgáltatásként. Az eddigi tapasztalatom alapján, leginkább olyan csoportok kerültek a jogvédők célkeresztjébe, akik ilyen mód kívántak meggazdagodni a tapasztalatlanabb felhasználók kárára. Persze, most mondhatnánk azt is, hogy a szervergépeket fent is kell tartani valamiből és ha nem fizetnének érte, akkor nem lenne miből fizetni az alkatrészeket, az internetkapcsolatot, de azt hiszem, hogy ezt azért másképp is fent lehet tartani.

A fent említett okokból érdekes a bitHumen históriája, hisz magán a szerveren nem lehetett jogvédett tartalom, csak a kapcsólódásokat létrehozó szoftver (ami ingyenes). Kíváncsi vagyok mire fognak jutni vele az illetékesek!


Fekete csütörtök – avagy miért nem érdemes fizetni a warezért* [update2]

17 comments

*warez = olyan, illegálisan a felhasználó számítógépén tárolt jogvédett tartalom, amelyért a felhasználó nem fizette meg a használat jogát, csak “letöltötte” azt

A csütörtök este egyik híre, hogy több magyara torrent és warez-szervert kapcsolt le a rendőrség. Az állítólag 80 és 100 (!) különböző gép között olyan hírneves oldalak találhatóak, mint a bitHumen és a Kenyér is (amiről annó már egyszer azt híresztelték, hogy lekapcsolták). A hírre több magyar tracker is átmenetileg felfüggesztte a tevékenyését, de volt amelyik azóta már újra üzemel.

Bizonyára sok magyar internetező teszi fel magában a kérdést: miért ezeket az internetoldalakat üldözik tűzzel-vassal, a középkori inkvizíció mintájára? Miért nem azokkal a problémákkal foglalkoznak, amelyek valóban megoldásra várnak, mint például az milliárdos adócsalók kézrekerítése? Miért a kisember szív?

Magyarországon még egyelőre gyerekcipőben jár az interetes-jog és -kultúra, bármennyire is szeretik hangoztatni egyesek, hogy milyen sok szélessávú internetkapcsolattal rendelkezünk a szomszédos országok közül. Az ASVA, a BSA és ProArt persze a jó célért küzd: az előadók és szerzők megbecselüléséért, de talán nem ez a tökéletes módja az üdvözülésnek, mert az egyszeri felhasználó/vásárló nem látja, hogy az az általa kifizetett ár valóban a fejlesztőhöz/előadóhoz/szerzőhöz jut-e el.

Valószínüleg ezzel a pár sorral én sem fogom megváltani a világot, de amíg itthon olyan árat kérnek egy audió lemezért, mint egy dvd-ért, addig nehezen elvárható, hogy az emberek többsége ne az innen-onnan letöltött és másolt lemezeiket hallgassák vagy amíg a “szomszéd-srác” ingyen megszerzi nekünk a legújabb premierfilemet, nem biztos, hogy szívesen fizetnénk 6-7e Ft-ot egy új filmért. Inkább megvárjuk, míg adják a rádióban vagy a tévében… Egészen más lenne a helyzet, ha az előadók részesülnének a haszonból, nem a kiadók és az olyan remek zenekarok nem kényszerülnének abbahagyni a lemezkiadást, mint pl az Emil.Rulez! (természetesen ők is a warezre fogták – részben -, hogy nem adnak ki több lemezt, mert mindenki letölti és nincs rajta nyereségük).

Az eredeti témához visszatérve, vagyis miért nem éri meg fizetni a warezért, arra a következtetésre juthatunk, hogy ha valami igazán bánthatja a fenti három szervezet csőrét az az, ha valaki pénzhez jut abból, amiből ők nem kapnak egy fillért sem. Megjegyzem, a warez filózófiájával ellentétes dolog a fizetés, de mégis vannak olyan megátalkodott szerverüzemeltetők, akik ebből látnak hasznot remélni (smsweb, fizetős ftp-siteok). Az ilyenekért azt hiszem nem is nagyon nagy kár, mert a warez alapvetően ingyenes kellene maradjon!

Aki naprakész szeretne maradni a jelenleg kialakult helyzetről, az alábbi oldalak valamelyikén folyamatos tájékoztatást kaphat:
http://asva.info/
http://hup.hu/node/46800
http://webisztan.blog.hu/2007/11/08/osszehangolta_tamadas_a_magyar_p2p_k_ell

http://lefoglalas.truesms.eu/

A magyar warez pedig nem halott, bizonyíték: itt.

update1 – Jómagam a lejárató hadjáratokban nem hiszek, de azért vannak érdekes analógiák egyes személyek és a még működő smswarez szerverek között. Egy biztos, holnapra sokkal többet fogunk tudni!

update2 – Ma reggel a bH címén azt az üzenetet lehet olvasni, hogy visszatérnek. Érdekes lehet a helyzet a vizsgálatot folytató helyiségekben, mert tudomásom szerint a torrent-trackeren (a megosztást koordináló számítógép) nem tárolnak illegális tartalmakat. Tudomásom szerint ilyen program futtatását nem lehet büntetni. Ilyenkor megrántják a válluk és sűrű elnézést kérve visszaadják a gépet?

 


Budapest trip

4 comments

A hétvégét Budapesten töltöttem egy panel lakás nyolcadik emeletén. Még mielőtt azonban nagyon kétségbe esnétek, hogy miért vállaltam az önkínzás eme formáját, mindenkit megnyugtatnék, hogy előre eltervezett, szándékos projekt volt.

Anno már említettem, hogy volt egy olyan webáruház-munkám, amivel elég nehezen haladtam, lévén, a megrendelő budapesti és picit háklis a dolgokra. Akkor a designt be is mutattam, de több szó nem esett róla, mert épp elegem volt belőle. Aztán, végre most sikerült egy olyan hétvégét találnunk, amikor Baluval neki tudtunk állni és végre megcsinálni azt a fránya Taxus-oldalt.

Természetesen nagy segítség volt, hogy ott volt Szilvi is, aki nem mellesleg a Taxusnál dolgozik és Balu barátnője.

Szóval szombattól vasárnap koradélutánig ment a monitorbámulás és a billentyűzetnyomogatás, de megérte az eredmény. Igaz, még 100%-os, de talán végre be tudjuk indítani, hogy kiderüljenek azok a hibák, amelyek csak működés közben jönnek elő. Örülök neki!

Azt terveztem, hogy vasárnap, ha lesz idő és korábban végzünk akkor kiugrok az Rpg.hu találkozóra, vagy találkozom Sinyával vagy elugrok Robiékhoz vagy egy picit császkálok a városban, de sajna annyira elfáradtam, hogy semmihez nem volt kedvem.

Nos, majd legközelebb.


Befezett projekt

0 comments

drczap.jpg

A napokban fejeztem be egy újabb minimal-siteot. Az alapja (ennek is) joomla.


Hudácskó Pincészet (borvacsora)

0 comments

Az ember, ha idősödik egyre több felnőttes tevékenységet végez.

Ilyen például az, amikor a duhaj fiatalkort maga mögött tudva a különféle égetett és erjesztett szeszes italokat már nem csak azért fogyasztja, mert oly gyorsan delírium-közeli állapotba kerülhet tőlük, hanem azért is, mert egy vacsora közben egy pohár finom bor emeli a hangulat varázsát és a bor gyöngyöző pohara felett jobban esik a beszéd is.

Ahogyan Gergő barátom idézte Hamvas Béla: A Bor filóziófiája című könyvéből, mikor az ember elfogyaszt egy pohár bort, akkor az ember testében élő angyalok üdvrivalgással és tapssal köszöntik a borban lévő kis angyalokat. Ettől lesz jó kedvünk.

palackok_kicsi.jpg

Április környékén barátaimmal ellátogattunk Bodrogkisfaludra, a Hudácskó-pincébe. A kora délutáni érkezés után a faluban előre lefoglalt szállásunkra mentünk, ahol kipakoltuk kevés csomagunkat az autókból, amit erre az egy estére hoztunk és a megbeszélt időre odamentünk a Pincéhez. Első ránézésre is kellemes képet nyújtó helység felső szintjén szépen terített asztal mellett várt ránk a pince fővédnöke, Hudácskóné, Katalin.

hordok_kicsi.jpg

Első alkalom volt, hogy egy borvacsorán vettem volna részt, de bármit is képzeltem előtte, minden várakozásomat felülmúlta ez az este. Igazából, nagyon nehéz arról beszélni, hogy milyen jól éreztük magunkat, mert szinte csak szuperlativuszokban tudnék bármit is megemlíteni, de azért megpróbálom leírni, hogy mit kaptunk:

A vacsora menüje mangalicából készült étel volt, több fogás (sültek, pörkölt), valamint juhtúrós sztapacska és bodzával ízesített palacsinta volt. Nem az étel miatt mentünk oda, de erre sem lehetett egy fiakrcnyi panaszunk sem.

A vacsora alatt kóstoltuk a száraz borokat a 2005-ös száraz Furminttól a 2003-as száraz Szamorodniig bezárólag. Aztán mentünk le a pincébe, ahol az igazi élvezet következett: az általam kóstolt legfinomabb édes borokat kaptuk poharunkba. Természetesen, mindeközben Katalin folyamatos beszámolót tartott az aktuálisan kóstolt borokról és készítésükról: andekdótákat hallottunk tőle a különböző évjáratokról, a bor készítésének módjáról és pici bepillantást kaptunk, hogy hogyan lehet ezeket a nagyszerű italokat ilyen profi módon elkészíteni.

Az egész este alatt olyan kellemesen kikapcsolódtunk, ami régen volt példa és biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkban kellemes emlékek maradtak. Abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ott jártam és azt hiszem, hogy Katalin természete is nagyban hozzájárult ahhoz az élményhez, amiben a pincéjükben részünk volt.

Mindenkinek nagyon ajánlom!

A Hudácskó pincéről néhány szóban:

  • 14 ha területen termesztenek szőlőt
  • 1975-óta
  • Területükön szigorú hozamkorlátozás van érvényben és késői szüretekkel a lehető magasabb puttonyszámú aszúborokat és nagy szárazborokat készítenek

Elérhetőségeik:

Web: Hudácskó Pincészet
Cím: 3917 Bodrogkisfalud, Klapka út 35.
Telefon: 47/396-168, 20/542-4600, 20/447-6647
E-mail: info@hudacsko-pince.hu


« Előző bejegyzés Következő bejegyzés »