RSS: Tartalom | Hozzászólások | Email
keresés az oldalon
Ezek a napok
Sokáig gondolkoztam, hogy milyen frappáns mondattal indítsam a rég esedékes blog-bejegyzésem, de nem jutott eszembe semmi.
Így hát csak belevágok a lecsóba és pár sorban beszámolok az elmúlt napokról.
Ez a hónap – úgy látszik – a változások hónapja. Amelett, hogy nekünk is sikerült összeköltöznünk, Gergő barátomnak is sikerült végre beköltöznie a lakásba, amit hosszas hercehurca során tudtunk csak véghezvinni.
Közben befejeztem egy rég húzódó munkámat is, amivel már – őszintén szólva – kivolt a kismicsodám is. Ennek ellenére nem vagyok annyira megkönnyebbülve, valamiféle hiányérzetem van, amit nem tudok szavakba önteni. Ettől függetlenül jó a kedvem, mert úgy néz ki, hogy olyan lehetőségek adódtak az életemben (leginkább munka terén), amibe szívesen belevágnék. Most még korai lenne róla beszélni, de amint lesz bármi konkrétum, be fogok számolni róla!
Ráadásul megérkezett az ősz is – és ami engem jobban lázban tart – és vele a sorozatok új évadjai. Olyan nagy kedvenceim tértek most vissza a képernyőkre (egyelőre csak nagyrészt Amerikában), mint például a How I Met Your Mother (Így jártam anyátokkal) vagy a The Big Bang Theory és a Chuck vagy a Supernatural (Odaát) és Heroes (Hősök). Beindult a Comedy Central magyar adása a VH1-on, minden délután, ahol a fenti sorozatokon felül még a My Name is Earl és látható. Végre valami színvonalas magyarul-beszélő sitcom a tévében!
Másrészt, itt az ideje a mozizásnak is, csak még nem tudom ilyen filmre sikerül elcsábítanom Vivit: Eagle Eye vagy Spanom csaja?
Chuck (comedy)
A sorozatok kategória következő szereplője másik kedvencem, a Chuck című sorozat lett.
Chuck Bartowsky egy teljesen átlagos bolti eladó. A Buy More (Vegyél többet – milyen eredeti) nevű kütyüket áruló boltnak szervízét vezeti, a Nerd Herd-et (Kocka Horda). Érdemes róla tudni, hogy egy időben többre volt hivatott egy szervíz vezetői posztjánál, de egy volt kollégiumi szobatársa kirúgatta a Stanford IT-szakáról egy állítólagos vizsgacsalás miatt. Ám, jóval később ez a volt szobatárs – Bryce Larkin – küld Chucknak egy kódolt emailt a születésnapjára, amiben a kormány szupertitkos titkosszolgálati anyagai voltak elrejtve képekbe kódolt formában és felrobbantja a számítógépet. (Őt egyébként menekülés közben lelövik.)
Chuck, mikor kinyitja az emailt, az összes titkos információ elraktározódik az agyába, de csak olyan módon tudja őket előhívni, ha valamit lát és arról beugrik neki egy információ, ami a számítógépen volt tárolva. Innentől fogva felborul a jól megszokott kis élete és mind az FBI NSA, mint a CIA rá akarja tenni kezét a fejére. A két szervezet végül összefog és egy-egy ügynököt rak Chuck mellé, hogy védjék meg minden fenyegetéstől és lelepleződéstől. Saraht az FBI CIA küldi, akinek az álcája, hogy egy párt alkot Chuckkal, míg Caseyt a CIA NSA állítja rá (ő egy alkalmazott lesz a Buy Moreban).
Természetesen nem maradhat ki a szerelmi szál sem és megfelelő mennyiségű humor. Épp ezek miatt az idei év egyik legszerethetőbb sorozata lett számomra a Chuck. Eyecandy-szereplők, humoros történetvezetés, megfelelő mennyiségű életszerűség belecsempészése az extrém alapszituációba, remek kombináció! Épp ezért szolgált nagy-nagy megelégedésemre, hogy az első 13 rész után nem került elkaszálásra és az elsők között rendelték be belőle a teljes évadot. Kicsit ugyan bekavart itt is az írók sztrájkja, de hamarosan jönnek az új részek.
Hivatalos oldal: http://www.nbc.com/Chuck




















